Az idei év utolsó állomása a hepehupás vén Szilágyságba vezetett, pontosabban Zilah városába. Zilah viszonylag kevés műemlékként nyilvántartott épületi örökséggel rendelkezik, amit egyesek a város a Meszes hegységbéli átjáró melletti fekvésével magyaráznak.

A kevés épületi műemlék ellenére a város igen színes és eseménydús történelemmel rendelkezik. Számos jelentős nemesi családok nevei fűződnek Zilah és környékéhez, mint a Bánffyk, Telekiek, valamint a Wesselényik. A XIX. században, pontosabban 1876-ban Szilágy vármegye központjává vált, Kraszna és Közép-Szolnok vármegyék egyesítése által. A XIX. század második felében a város jelentős urbanisztikai fejlődésen ment keresztül, illetve megnövekedett a város épületeinek száma is. (Kórházak, iskolák, közvágóhíd, vásárcsarnok, kaszárnya, valamint Vármegyeháza épültek.) A főtér mai arculatát a XIX. század második felében, valamint XX. század elején épült eklektikus vagy szecessziós stílusú épületek határozzák meg, azonban nem találunk két évszázadnál idősebb épületet.

Zilah városának egyik legjelentősebb és reprezentatív műemléke a Vigadó, vagy mai nevén Transilvania épülete. A Vigadó története sokak számára kevésbé ismert. A vonatkozó irodalom hiányosnak bizonyul, mivel az épületet tervező építész vagy a díszítést készítő mesterek kiléte nincsen datálva, csak az építési vállalkozó nevét (Orbán Károly) ismerjük, valamint az épület összköltségét, amely 337 496 korona volt. Egyes feltételezések szerint az épület helyén egykor a Wesselényik zilahi rezidenciája állt, s talán abból a korból maradt fent a déli szárny XVIII. század végén készült klasszicista földszinti árkádsora és oszlopos tornáca. A ma látható épület valamikor 1895-1899 között épült föl, a régi épület bővítési tervének következtében. A Vigadó névre keresztelt épületnek reprezentatív és kiemelkedő kulturális szerepet szántak. Az egykori Monarchia idejében számos hasonló épület volt megtalálható a különböző városokban. Ezen épületek báloknak, előadásoknak, politikai gyűléseknek, kiállításoknak adtak otthont. Mindezek mellett az épületben kávézó, étterem, szálloda, boltok és műhelyek üzemeltek. Az eredeti kulturális jelleg hanyatlani, megszűnni látszott, azonban az épület restaurálásának következtében mára már újra számos kulturális eseménynek ad otthont. Az épület földszinti részében a városi megyei könyvtár (gyermek és felnőtt részlegei egyaránt), illetve a megyei kulturális központ található.

A Vigadó épülete a város régi központjában található, pontosabban a mai Iuliu Maniu piactér 5-7 számai alatt. A sokszori újraépítés hatására az épület eredeti alaprajza bonyolult. A XIX. század végi épület szimmetrikusan három szárnyra osztódik, a következők szerint: középső főszárny és a belőle kiágazó két oldalsó szárny. A nyugati szárnyhoz két régebbi szárny is csatlakozik, amelyek egy belső udvart vesznek körül. A Vigadó majdnem teljesen alápincézett. A központi szárny három szint magasságában tornyosul, azonban belterében csak a földszint és a grandiózus magasságú előadóterem található. A két oldalsó szárny kétszintes, végeiket sarokrizalitok kontúrozzák.

A főhomlokzat öt részre tagolódik, ezek közül a legkiemelkedőbb elemét a főszárny homlokzati része képezi. A főhomlokzat felett attikafal magaslik. Az épület eklektikus homlokzata jelentős számú díszítő elemet tartalmaz, gyakorta megfigyelhetőek az állat és növény motívumok vagy szárnyas maszkok, bőség kosarát hordozó puttók. Továbbá, ugyancsak a főszárny oromzatán fellelhető az egykori szocialista országcímer nyomai, Szent Mihály arkangyalt ábrázolva. Az épület egy kiemelkedően szép részletét képviseli az elegáns fémmellvéddel felruházott erkély, amely a keleti szárnyat ékesíti, illetve megismétlődik a nyugati szárnyban is.

A Nagy utca (ma már Dózsa György) felőli oldalhomlokzat eltérő stílusban épült. Főként a klasszicizmushoz köthető eszmék alapján, az itteni homlokzatot lizénák (falsávok) osztják fel.

Ahogy már korábban említésre került, a szárnyak egy kis beltéri udvart takarnak. Fontos megemlíteni a déli szárny megoldását, melynek földszinti része árkádos, emeletén pedig dór oszlopsoros tornác figyelhető meg. Ezen megoldás az egykori klasszicista kúriák, városi házak hangulatát idézik meg. Az emeleti külső folyósók a többi szárnyban is megtalálhatóak, azonban teljesen más, modernebb stílusban, utalva az eltérő építési periódusokra.

A Vigadó belsejében csak foszlányok lelhetőek már fel a régmúlt idők díszeiből, a folyamatos átalakítások és intézménycserék miatt. Mindezek ellenére a főszárnyban található emeleti előadóterem, akárcsak egy bástya, rendületlenül őrzi az egykori pompás díszek fényét. A terem belmagassága két szintnek megfelelő magasságban tornyosul, déli oldalán színpaddal. A színpad mellett két szobor kapott helyett, egy férfit és egy nőt ábrázolva, lábaiknál egy-egy maszkkal, utalva a színházi műfajokra. A terem központi eleme és egyben a leglátványosabb is a mennyezeten található szecessziós festmény, amely feltehetőleg nem falkép, hanem kifeszített vászonra készült műalkotás. A szobrok, illetve a festmény alkotói nem ismertek. Feltevések szerint a mennyezeti festményt Lotz Károly, vagy annak egy tanítványa készíthette. A mennyezetet virágokkal és fűzérekkel ellátott festett keretű „kazetták” díszítik. A kompozíció központi részét egy barlang előtt fátylakba burkolt női alak ábrázata képezi. A festmény méreteiben egyedinek számít Európában, 300 négyzetméteren fekszik.

Igyekeztünk mindent fontos információt megosztani veletek és reméljük sikerült felkeltenünk az érdeklődéseteket, s legközelebb is velünk tartotok. Véleményünk szerint mindenképp érdemes ellátogatni a Meszes hegység lábánál fekvő kis városba, amely egykor Ady Endre költő számára is jelentéssel bírt. Az ő szavaival zárjuk bejegyzésünk: „Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok.”