Brück Salamon Palota – Temesvár egyik legszínesebb épülete
Örömmel értesítünk titeket, hogy megkezdtük felfedező utunkat az elfeledett vagy akár kevésbé ismert örökségek nyomában.
Első állomásunk Temesvár egyik ékkövéhez és legszínesebb épületéhez, a Brück Salamon Palotához vezetett. A mesébe illő épület már több évszázad óta ékesíti Temesvár történelmi főterét. Az épület szépsége mellett, nem elhanyagolhatóak az őt körülvevő történetek sem.
A Brück Palota története
A Brück Palota története az épület földszintjén üzemelő gyógyszertárhoz kapcsolódik. A napjainkban is látható épület egy egykori ugyancsak gyógyszertár helyére épült. 1898-ban Geml István, Temesvár akkori jövőbeli polgármesterének, Geml Józsefnek testvére, megkapta az engedélyt egy gyógyszertár (amely mai napig is üzemel) megépítéséhez. A gyógyszertár az Arany Kereszt nevet viselte, ugyanakkor pedig a tízedik megépült gyógyszertár volt a városban. A nem megfelelő üzemeltetésből kifolyólag, az Arany Kereszt gyorsan új gazdára talált, 1907-ben egy Weiss Sándor nevezetű zsidó személyében. Pár évvel később, 1910-ben a régi gyógyszertár épületét lebontották, helyére pedig egy háromszintes modern épület, a Brück Palota épült, Brück Salamon, szintén gyógyszerész kezdeményezésére.
A város tehetős polgári rétegét gazdagító Brück egy igazán kiemelkedő és kevésbé sem szokványos épületet szeretett volna, ezért a palota megtervezéséhez Székely László építészt hívta segítségül. Székely László kora egyik kiemelkedő és elismert építésze volt, valamint a magyarországi szecesszió mestereként említették. Közel két évtizeden keresztül ő volt Temesvár főépítésze. A híres magyar építész mellett a palota megtervezésében Merbl Arnold is közreműködött.
A két építész egy igazán egyedi és kiemelkedő három emeletes épületet tervezett meg a magyarországi szecesszió jegyében, továbbá pedig számos magyar tradicionális motívum fellelhető a palota homlokzatát ékesítő színes csempedarabokon, az épület oromzatán pedig a BS monogram olvasható, utalva a palota tulajdonosára, Brück Salamonra. A Brück Palota az első, három emeletes épület a téren, amelyhez alagsor és földszint is tartozott. Az épület első emeletén megfigyelhetőek a szecesszióra jellemző tipikus elemek, mint az üvegezett függönyfalu zárt erkélyek, kétszintes körablakok, valamint a tető érzéki és strukturált formái. Továbbá, érdemes megemlíteni az épület sarkait is, amelyek megőrizték a derékszögű alakjukat, a stílusra jellemző lágy, gömbölyded formák helyett. A szakértői vélemények szerint, ezen kis eltéréssel szeretett volna a két építész kitűnni a többi szecesszió jegyében elkészült épület közül.
Az épület elkészülését követően, Brück Salamon szintén egy gyógyszertárat nyitott az épület földszintjén, gyógyszertár, mely napjainkban is üzemel, illetve őrzi a régi cseresznyefából készült bútorzat egyes darabjait. A kirakat homlokzatán még mindig olvasható a gyógyszertár szó, három nyelven (magyar, német, román).
Az évek során az épület elvesztette egykori fényét, azonban egy olasz üzletember kezdeményezésére, 2012-ben véglegesítették a palota külső és belső restaurálását. Ez által napjainkban a Brück palota a már korábban említett gyógyszertár mellett, földszinti részében további kereskedelmi helyeknek ad otthon, emeletei pedig lakásokat tartalmaznak.
Íme, elérkeztünk történetünk végéhez, azonban reméljük sikerült felkeltenünk érdeklődéseteket, valamint azt is, hogy egyszer ellátogattok a Brück Palotához, amely Temesvár főterén az egykori Losonczy (Dóm) tér, most Egyesülés (Unirii) téren várja az érdeklődőket. Köszönjük megtisztelő figyelmeteket! Tartsatok velünk legközelebb is!